Persze én nem szólhatok semmit, mert amikor a nagykövetségre kellett mennünk, szó nélkül megkaptam két szabadnapot. Itt jegyezném meg, hogy ez egy szerdai és egy csütörtöki nap volt, – csütörtökön egyébként is csak fél napot dolgozunk – és a péntek amúgy is szabadnap mindenkinek a cégnél. Így a szabadságos papíromra bírtam, hogy az utolsó munkában töltött napom a kedd, az első munkában töltött napom pedig a szombat. Tiszta ügy. Na persze az egész szombatom utána veszekedéssel, meg alkudozással telt, mert a pénteket is le akarták vonni a fizetésemből….. Végülis nem is ez itt a lényeg. Sikerült megoldani a dolgot. Csak az elv… Én az egyenes és őszinte megoldásokat kedvelem. Ez alapján dolgoztam nekik is, velük is. Akkora kérés, hogy ezt viszont is lássam? Vagy csak én gondolkodom még így?

A harmadik hónapomat töltöttem a cégnél, amikor is kiderült, hogy babát várok :) Persze nem szerettem volna egyből a főnökeim orrára kötni, de a korábbi bejegyzésemben leírtak miatt otthon kellett töltenem 6 munkanapot. Természetesen volt orvosi igazolásom róla, hogy valóban nem lógtam vagy nyaraltam, hanem tényleg „betegség” miatt kellett otthon maradnom. Illetve a tulajdonossal közöltem az állapotomat, amikor megtudtam, hogy otthon kell maradnom pár napot pihenni, mert ezen a pici élete is múlhat.

Az első napon, amikor is újra munkába mentem, átadtam az igazolást. Rendben van, hogy nem jár betegszabadság, de gondoltam, ha meglátják miért is maradtam otthon, talán lesz bennük annyi emberség, hogy mégiscsak elfogadják a papírjaimat és nem a fizetésemből vonják le az összeget, hanem az éves, fizetett szabadságomból a napokat.

Ami azonban történt, az egyszerűen teljesen felháborított… Arról, hogy itt Dubaiban a cégek hogyan intézik a munkavállalói vízumokat és miket kell/kéne, hogy biztosítsanak, az alkalmazottaik számára majd később írok egy teljes bejegyzést. Most legyen elég csak annyi, hogy én semmilyen egészségbiztosítással, vagy TB kártyával megegyező dokumentummal nem rendelkeztem…  A főnök meg egy laza mozdulattal félredobta a papírjaimat, hogy miért nem kórházi igazolást hoztam egy állami orvostól, és miért magánorvoshoz mentem. Képzelhetitek, hogy mekkorát kellett akkor nyelnem, hogy kulturáltan tudjak válaszolni erre a megnyilvánulásra. Először is… nincs semmilyen egészségügyi biztosításom, továbbá sem a vízumomat sem az útlevelemet nem adták még ki nekem, így gyakorlatilag papírok nélkül próbáltam egy olyan orvost keríteni, aki így is szóba áll velem. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ez összesen mennyi pénzünkbe került, de végülis megoldottuk és a baba egészsége a legfontosabb!

Totálisan flegmán és szó szerint embertelenül viselkedtek. Éreztem, hogy valami nincs rendben, így a pénzügyes kollégámhoz fordultam, mert tudtam Ő mindenről tud, ami a cégnél történik. Közölte velem, hogy nagyon sajnálja, de a vezetőség úgy döntött, hogy törlik a vízumomat, ami annyit jelent, hogy kirúgnak. Továbbá még annyit, hogy max. 30 napom van hátra és el kell hagynom az országot is, különben feketelistára kerülök, és soha többé nem jöhetek vissza az országba.

Ramadán van. Az Iszlám vallás legszentebb hónapja. A hívők böjtölnek, adakoznak, imádkoznak és átszellemülve élik meg a vallásnak ezt a különleges ünnepét. Mindannyian testvérek vagyunk és tisztelnünk és segítenünk kell egymást. A segítség, amit én kaptam az, hogy elvették tőlem a keresetemet, a munkámat és a lehetőséget, hogy az első közös gyermekünket együtt várhassuk a férjemmel kéz a kézben, hogy minden pillanatot együtt élhessünk meg. Az ultrahangos vizsgálatokat, amikor kiderül a baba neme, amikor először érzem, hogy már mozgolódik odabent és még sorolhatnám…. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy otthon feladtam az egész életemet, ide fektettem be az összes spórolt pénzemet, továbbá nem vállaltam otthon munkát, így most a GYES minimális összegétől is elesek.

Mondhatnám, hogy ez is ugrott, mint sok minden más. Érzelmileg is nagyon megviseltek a történtek, sok gondolat kavarog a fejemben… A pénz, amit Apukám egy hajóútra tett félre, hogy ezzel majd meglepi Anyukámat, de sajnos a sors közbeszólt és Édesapám halála után Anyukám ezt a pénzt megfelezte a tesóm és énköztem. Ezt a pénzt függönyökre, éjjeli- és cipős szekrényre költöttem, amit most vadonat újan, ugyanakkor rendkívül áron alul kényszerülünk eladni. A lemondás, amit a férjem kényszerül megtenni, mert nem lehet majd velem az első terhességem minden pillanatában, és akárki akármit is mond, a második nem ugyanolyan! Mindegyik varázslatos, csodás és különleges dolog! De az első az mindig más izgalmakat és örömöket rejt, amiről neki most le kell mondania, és amiket nekem is egyedül kell átélnem, nélküle. És a kiszolgáltatottság, hogy nem maradt más választásunk, csak az, hogy én hazautazom, a férjem pedig marad, és csak bízunk benne, hogy a hátralévő 3 hétben sikerül mindent elintéznünk. Kiadni a lakást, hogy ne kelljen hatalmas kötbért fizetnünk, amiért egy éven belül felbontjuk a bérleti szerződét, eladni a sok-sok számunkra kedves bútorainkat és háztartási eszközeinket, úgy, hogy a lehető legkevesebbet bukjunk rajta anyagilag, és ami a legfontosabb: érvényesíttetni a házasságunkat Magyarországon, hogy reménykedhessünk abban, hogy a férjemnek legalább a baba születésére igényelhessünk vízumot.

Nekik csak egy alkalmazott voltam, aki pótolható és egy percig sem fogják végiggondolni, hogy mit is tettek valójában egy egész kis családdal. Hogy a főnököm szavait idézzem: „Megkaptál mindent, amit megérdemelsz, és ami jár neked”. Vitába szállnék, de minek. Az ítélkezés és az elszámoltatás nem az én feladatom.